Menü Bezárás

Hasznos fogalmak, tudnivalók

Hőszigetelő üveg

Hiába van jól szigetelt házunk, körbefűtött lakásunk, ha az ablakok rossz minőségűek, nem jól szigetelnek – a korszerűtlen üvegszerkezeten át és a régi deformálódott tok és szárnyszerkezet csatlakozásánál – kiszökik a meleg otthonunkból. Válasszunk jó minőségű nyílászárókat, ezzel jelentősen csökkenthetjük fűtésszámlánkat. A nyílászárók hőveszteségi értéke az „u” érték. Ez azt jelenti, hogy ha egy határolószerkezet „u” értéke 1,0 W/m²K, akkor a hőveszteség mértéke 10 Kelvin fok benti-kinti hőmérséklet különbség esetén sem haladja meg az 1,0 Wattot négyzetméterenként. Szigetelő üvegeknek a kettő vagy több üvegrétegből álló szerkezeteket nevezzük, az egyes üvegrétegek között távtartóval és páramentességet biztosító peremzárással, a légrésben különféle típusú gáztöltéssel.

Kétrétegű üvegezés

Az első hőszigetelő üvegszerkezetek két síküveglap összeragasztásával készültek, a két réteg között egy távtartóval. A következő lépés az úgynevezett Low-e bevonat (Low-emissivity, jelentése alacsony sugárzási érték), amely egy alacsony emissziójú lágyfém bevonat. Ezen lágyfém bevonat segítségével a kétrétegű üvegezés hőátbocsátási értéke felére csökkenthető. Jelentősen továbbjavítható az üvegszerkezet hőszigetelő képessége, ha az üvegrétegek közti teret “levegő” helyett speciális gázokkal töltik meg. Napjainkban leggyakrabban az argongáz töltést használják erre a célra.

Háromrétegű üvegezés

Három üvegrétegből álló szerkezet esetén gyakorlatilag egy plusz “szigetelő kamrát” alakítunk ki, így érve el a jobb hőszigetelési képességet. Ebben az esetben is fontos a kétrétegű üvegeknél már tárgyalt low-e bevonat és gáztöltés alkalmazása a megfelelő eredmény eléréséhez. Legjobb hőtechnikai értékét úgy érik el, hogy az üvegszerkezet első és a harmadik üvegtábláját lágyfém bevonatos (low-e) réteggel látják el és – igény szerint – kripton illetve argongázzal töltik fel. A háromrétegű üvegek alkalmazása esetén  fontos szempont az üvegszerkezet súlya, hiszen, ha ezzel nem számolunk – nagyobb méreteknél – súlyos működésbeli problémák jelentkezhetnek, adott esetben akár balesetveszélyt is teremthetünk.

Biztonsági üvegezés

Biztonsági üvegnek nevezzük a VSG (ragasztott) üveget, ill. az ESG (edzett) üveget, illetve azok kombinációit. A ragasztott biztonsági üveg törés esetén nem hullik szét, az edzett üveg pedig apró, tompa szilánkokra törik, így nem okozhat komoly sérülést. A gyakorlatban biztonsági üveget kell alkalmazni minden olyan helyen, ahol balesetvédelmi okok indokolják (pl. üvegezett ajtók, padlócsatlakozásig való üvegezés, mellvédmagasság alatti üvegek). VSG üvegek előállítása kétféle módon történik: PVB fóliával egy vagy több rétegben összeragasztják az üveglapokat. A fólia szervesen beépül az üveglapok felületébe a hő és nyomás együttes alkalmazásával. Egy vagy több komponensű műgyantákkal ragasztják össze az üveglapokat. Az ESG üveg gyártása során a kész előre gyártott síküveget felhevítik hozzávetőlegesen 650-660 Celsius fokra, majd gyorsan lehűtik. Az üveg egy fokozott szilárdsági értékű üvegfelület lesz és az esetleges törése esetén nem szilánkosra törik, mint a síküveg, nem pókhálósodik, mint a biztonsági üveg, hanem apró darabokra törik “kirobban”, az üvegben lévő belső feszültség miatt, amit az eljárás során keletkező nikkelszulfitok okoznak. Az üveg törése szúró vagy vágó sérülést nem okoz.

Katedrál üveg

Különböző választható mintázatokkal ellátott fényáteresztő, de elmosott vagy tompított képet mutató üveg, melyet olyan helyiségek nyílászáróiba ajánlunk, ahol fontos, hogy kívülről ne lássanak be (pl. fürdőszoba).

K/U érték

Hőszigetelési együttható. Egy építőanyag, – legyen akár nyílászáró profil vagy tégla – K/U értéke megmutatja, hogy az építőanyag mindkét oldalán 1 m²-es területen a levegő 1 K (C) hőmérsékletkülönbsége esetén 1 másodperc alatt (Jule-ban mérve) mekkora hőmennyiség áramlik át. Mértékegysége: W/ m²K. A legújabb szakirodalomban a K-értéket egyre inkább az U-értékkel helyettesítik. Külön mérhető a nyílászáró profil (Uf), illetve az üvegezés (Ug) hőszigetelési együtthatója. Összehasonlítás esetén a szerkezet eredő hőszigetelő képességét érdemes vizsgálni (Uw).

Profil

A profil a nyílászárónak az a része, amit köznyelven keretnek vagy toknak mondanak. Ebbe építjük be az üveget. A gyártás folyamán nagyon fontos a pontos méretezés és az illesztés a jó záródás érdekében. Mindez a Hevestherm márkanév alatt forgalmazott termékeknél teljes mértékben megoldott és ellenőrzött.

Légkamra

Hogy egy szerkezet hány légkamrás, attól függ, hogy a külső és belső teret hány légréteggel választja el a profilszerkezeten belül – ez az érték a profil jellemzője. A légkamrák optimális száma szükséges – egy adott profilvastagság mellett – a maximális hő- és hangszigetelés, valamint a megfelelő statikai tulajdonságok eléréséhez. Jelenleg az öt- és hatlégkamrás műanyag nyílászáró rendszereknek a legnagyobb a piaci részesedése. Ez a kamraszám az általában alkalmazott 70-80 mm-es profilvastagság mellett ideális.

Vasalat

Az a része a műanyag nyílászárónak, ami működteti a nyílást-záródást. A felhasználó a kilincs segítségével mozgatja a vasalatot. A megfelelő záródás érdekében fontos a jó minőségű vasalat szakszerű, pontos szerelése, melyre kiemelt hangsúlyt fektetünk.

Vasalati résszellőző

Ez a szellőző típus a kilincs valamely negyedes (méretfüggő) állásában biztosítja a szellőzés lehetőségét úgy, hogy a bukó-nyíló ablak tetejét 2-7 mm-re megnyitja. Ezt a szellőző típust folyamatos légcsere biztosítására használják. Mivel kézi állítású és elzárható, jól szabályozható, ugyanakkor a nyílt égésterű gázkészülékekhez (ahol előírás az automata légbevezető) nem elfogadott!

Hibásműködés-gátló

Ez egy a vasalatba épített olyan szerkezet, ami nem engedi a nyílászárók bukó/nyíló szárnyát egyszerre bukni és nyílni.

Passzívház

A passzívház olyan alacsony energiaigényű épület, melyben extrém alacsony energiaráfordítás mellett, minden időben kellemes hőmérséklet uralkodik hagyományos fűtési rendszer, illetve légkondicionáló berendezés nélkül. A hagyományos építésű ingatlanokhoz képest a passzívház energiaszükséglete minimális, a rezsiköltség is jóval alacsonyabb, mint a szokványos épületekben. A passzívházakban a hagyományosan épült házak fűtési energiaigényének csupán 10 százaléka elegendő, ezt a szükségletet fedezi a nyílászárókon keresztül beengedett napsugárzás, illetve a házban használt berendezések és a lakók által leadott hőmennyiség. Ez a fűtési energia igény évi maximum 15 kWh/m2 lehet, míg a teljes energiafelhasználás – beleértve a használati melegvíz előállítását és a villamos energiafogyasztást – 120 kWh/m2 alatti. Az energiabarát passzívház ezzel csak kis mennyiségű környezetszennyező CO2-t bocsát ki és lakója számára nagymértékben csökkenti a  fűtésköltséget.

Milyen szempontok szerint
választhatok ablakot?

Hő- és hang-szigetelés

A Hevestherm Elite nyílászárók gyártásánál használt profilparaméterek e tekintetben is kiemelkedőek. A különféle üvegszerkezetekkel még tovább javíthatóak ezek a tulajdonságok. Azért, hogy ne kelljen felárakkal bajlódnod a Hevestherm Elite termékek (az emelő-toló ajtók kivételével) alapáron tartalmazzák a 3 rétegű üvegszerkezetet.

Ezek a nyílászárók leggyakrabban emlegetett tulajdonságai. A hő- és hang-szigetelés tekintetében a legnagyobb eredményeket a megfelelő üvegezés kiválasztásával lehet elérni. Alapesetben 24 mm vastagságú, úgynevezett kétrétegű üvegszerkezetek kerülnek a műanyag nyílászárókba alumínium távtartóval. A üvegrétegek számának, típusának, vastagságának változtatásával, valamint a távtartó anyagának méretének módosításával lehet elérni a magasabb szintű hőszigetelést, és a jobb hangszigetelést. Az üvegezés mellett az ablakprofil típusa is segíti ezen paraméterek javítását, általában minél vastagabb egy profil keresztmetszete annál jobb tulajdonságok elérését teszi lehetővé.

A Hevestherm elite nyílászárói alapáron tartalmazzák a 3 rétegű 48 mm-es üvegszerkezetet, mely üvegszerkezet hőszigetelő képessége eléri az Ug=0,5 W/m2K értéket. A már alapüvegezéssel is jó hangszigetelést biztosító műanyag nyílászárók, speciális hangszigetelő üvegszerkezetek beszerelésével tovább növelhetik otthonod komfortérzetét.

Színek

Az alapkivitelben fehér színben elérhető műanyag nyílászárók egyedivé tehetők különféle színű és típusú színfóliákkal, vagy a tetszőleges színre festhető alumínium borítással. Napjaink nyílászárói már számos alternatívát nyújtanak, ha az esztétikum oldaláról vizsgáljuk őket. A színek tekintetében a fehér az alap. Van lehetőség úgynevezett színfóliázott kivitel rendelésére, mely a műanyag profil (alaptest) egy színes fóliával történő bevonásával kerül kialakításra. A fóliázás napjainkban alkalmazott technológiája, olyan minőségű bevonatok készítésére ad lehetőséget, melynek révén a fóliázott szerkezetek élettartama eléri a natúr műanyagprofilok élettartamát. Van lehetőség a külső, a belső, vagy a külső és belső oldal fóliázására. Az elérhető színek tekintetében igen széles a választék – mely gyártónként eltérhet. Megtalálhatóak a klasszikus fa nyílászárók mintázatát utánzó változatok mellett, a modern design-t megtestesítő egyszínű fóliák is. Az aktuálisan elérhető színek tekintetében tájékozódj forgalmazó Partnereinknél. Egy másik lehetőség az alumínium borítással ellátott kivitel, mely tetszőleges színben rendelhető. Ez a kivitel az esztétikus, modern megjelenés mellett, egy időtálló tartós védelmet is nyújt a nyílászáróknak.

Formák

A hagyományos téglalap alakú szerkezetek mellett, lehetőség van a különféle íves oldalakkal és nem 90 fokos szögekkel határolt formák megvalósítására is. A lehetőségekkel kapcsolatban kérj információt a Hevestherm Hivatalos Partnereitől.

A nyílászáró szerkezetek geometriai megjelenésüket tekintve általában téglalap alakúak, – a legyártott szerkezetek zöme ilyen. Lehetőség van különféle, úgynevezett ‘alakos’ szerkezetek gyártására is, ezalatt azt értjük, amikor a szerkezet határoló szögei eltérnek a 90 foktól (pl.: háromszög, vagy trapéz alakú ablak). A megfelelő technológia alkalmazásával az ablak határoló oldalainak ívesítésére is van lehetőség, ezeket a szerkezeteket nevezzük íves ablakoknak (pl.: félköríves ablak, körablak). A hagyományos formától eltérő szerkezeteknél általában hosszabb gyártási határidővel kell kalkulálnunk, illetve ez a kialakítás esetenként funkcióbeli, illetve méretbeli korlátozásokat tehet szükségessé.

Betörésvédelem

Ebben a tekintetben is fokozható a nyílászárók által nyújtott védelmi szint. A Hevestherm Elite termékek – már alapáron – olyan gombafejes záródási pontokat, biztonsági kilincset és valódi középtömítést tartalmaznak, melyek együttesen jelentősen megnehezítik a nem várt “vendégek” bejutását otthonodba.

Biztonságtechnikai szempontból az épületek leggyengébb pontja a nyílászáró. Betörések során általában az ajtók, illetve ablakok “támadásával” próbálnak bejutni az illetéktelen behatolók. Kézenfekvő igény, hogy növeljük a nyílászárók betörés elleni védelmi szintjét. Néhány alapvető gyártástechnológiai és beépítési szabály betartásával, már sokat tehetünk a nyílászárók biztonságának érdekében. – A Hevestherm kiemelt figyelmet fordít a gyártás során ezen szabályok betartására. A Hevestherm Partnerek beépítő szakemberei számára évi rendszerességgel szervezünk képzéseket, melyek során elsajátítják, illetve folyamatosan frissítik a nyílászárók beépítésével kapcsolatos ismereteiket. A képzést elvégző beépítők fényképes igazolvánnyal is rendelkeznek. A nyílászárók biztonsága tovább növelhető speciális záródási pontok kialakításával, biztonsági kilincsek alkalmazásával, illetve betörésgátló üvegszerkezetek beszerelésével.